Gátér
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
A faluról
 
Aktuális
 
Közérdekű
 
Intézmények
 
Szervezetek
 
Archív
 
Polgármesteri köszöntő

Polgármesteri köszöntő

 

Kedves Látogatónk!

 

Gátér község minden lakója nevében szeretettel köszöntöm Önt községünk honlapján.

Gátér község Bács-Kiskun megye határán, Kiskunfélegyháza és Csongrád között található, a 451. számú főút mentén. Közigazgatásilag 1924. május 1. óta önálló. Településünk jellegzetes alföldi arculattal rendelkezik. Természeti értékeink közül kiemelkedik a Fehér-tó, amely sokszínű védett madárvilágáról híres. Műemlék ugyan nem található falunkban, de nagyon szép a neogótikus stílusban épült Szent Anna templomunk. A 2009-ben felújított könyvtár és eMagyarország Pont szívesen látja az olvasni vagy internetezni vágyó vendégeket.

Büszkék vagyunk a Kismakkos Néptáncegyüttesre, akik 1994 óta sokfelé elvitték Gátér jó hírét hazánk határain belül és kívül is.

Hagyományos, egész évet átölelő rendezvényeinkkel igyekszünk a település legszélesebb rétegeit megmozgatni, az óvodásoktól a nagyszülőkig.

Kedves Látogatónk!

Remélem, a honlapunkon való barangolás kedvet ébresztett Önben arra, hogy személyesen is ellátogasson aprócska, de nagyon barátságos, vendégszerető településünkre. Szeretettel várjuk.

Baráti üdvözlettel:

Jánosiné Gyermán Erzsébet
polgármester
 

 
Vállalkozások
 
Fotóalbum
 
Társalgó
 
Honlapajánló
 
Számláló
Indulás: 2007-01-25
 
Impresszum

Gátér község nem hivatalos honlapja.
Szerkeszti: Jánosi Ildikó.
E-mail: ildi1984@freemail.hu
 

 
Letöltések
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon